SZIASZTOK!

Bocs hogy nem jelentkeztem egy jó ideig ... most viszont itt vagyok. Szerintem sokan tudjátok, hogy megjelent a Csoportterápia CD. Ezt most dedikálták nem rég és a vivalamusical.hu készített is interjút a szereplőkkel. Én csak a Szente Vajkkal készült részt teszem fel nektek. Az egész interjút a vivalmusical.hu oldalon elolvashatjátok!

SZENTE VAJK - Lajos, és egyben a darab egyik szerzője
Bolba Tamás, Szente Vajk és Galambos Attila mjuzikelkámediként jegyzett Csoportterápia című darabja a Madách Musical Pályázat nyertes műve. A Madách Színház 2011 nyarán mutatta be, azóta óriási közönségsikernek örvend. Közel fél évvel a bemutató után megjelent a darab CD felvétele. Ezen alkalomból a színház december 9-10.-én az esti előadásokat követően dedikálást tartott, melyen természetesen a Viva la Musical! munkatársai is részt vettek. Az előadással kapcsolatos gondolataikról, a lemezfelvétel során szerzett élményeikről faggattuk a színészeket.
VLM: Mi jut eszedbe elsőként, amikor a Csoportterápiára gondolsz?
SZV: Valamiféle melegség fut át rajtam, és az jut eszembe leginkább, amit az igazán fontos dolgokkal kapcsolatban érez az ember. Mint amikor például szerelmes, akkor a féltés vagy a féltékenység uralkodik el rajta azzal kapcsolatban, hogy nehogy véletlenül elveszítse a társát. Legyen ez holnap is ugyanígy, ahogy ma, csak keljek fel mellette, szeressen annyira, mint tegnap. Valami ilyesmit érzek. Minden annyira flott, hogy az a vágyam, hogy holnap is pontosan ilyen legyen ugyanilyen teltházzal, ugyanilyen tehetséges színészekkel, ugyanilyen sikerrel. Ez a maximalista emberek óriási problémája. Ezzel együtt megpróbálok az elért sikereknek egy kis teret adni magamban, kicsit leülni, és azt mondani, hogy most megéltem valami jót. Ez általában szinte lehetetlen, mert rögtön arra gondolok, hogy holnap vajon ugyanígy lesz-e.
VLM: Milyen érzés a CD-t a kezedben tartani?
SZV: Akaratlanul visszagondolok 10 éves koromra, amikor itt voltam a Madách Színházban, és anyukámmal megnéztük a Józsefet (József, és a színes szélesvásznú álomkabát - a szerk.), és vettünk egy kazettát, amiről azt gondoltam, milyen nagy dolog, hogy kiadják. Most ugyanezen a helyen az én darabom CD-je van. Itt áll sorban 800 ember, hogy megnézze az előadást… Lélekemelő dolog, az biztos.
VLM: Mennyire érzed ezt a darabot a gyermekednek?
SZV: Nincs gyermekem, úgyhogy nem tudom, az milyen érzés, nem tudom ahhoz hasonlítani. Egy nagyon fontos dolog az életemben azért is, mert lehet, hogy valaminek az eleje. Hiszen a siker hatására azt érzi az ember, hogy ez jól sikerült, akkor miért ne próbálhatnánk meg újra? És most meg is próbáljuk: elkezdjük írni az új darabot, amiről egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy vicces lesz és zenés (nevet).
VLM: Mi lett volna a darab sorsa, ha nincs ez a musical pályázat?
SZV: Később készül el, de mindenképpen elkészül. A pályázat egyik nagy előnye volt, hogy voltak benne határidők. Szokták mondani, hogy az alkotói folyamatban az amatőrnek az ihlet, a profinak az előleg számít, de a mi esetünkben ez a határidő volt. Jóval később készült volna el, valamint lehet, nem került volna a Madách Színház számára olyan reflektorfénybe, hogy bemutassák.
VLM: Mennyire vagy hipochonder a való életben? Hasonlítasz a karakteredre?
SZV: Egyáltalán nem. Egyébként nagyon érdekes, hogy pont ezt a figurát játszom. A musical pályázatra való felkészülés során az utolsó pillanatban dőlt el, hogy melyik férfi színész melyik szerepet formálja meg (a lányok már jóval előtte tudták ezt). Egyiket se írtam magamra, tőlem ez a karakter nagyon messze van. Egy hasonlóságot tudok csak említeni: nem nyúlok hozzá igazából szinte semmihez, a kilincset is úgy fogom meg, ahogyan a darabban. Amikor villamoson utaztam, nem értem a kapaszkodókhoz vagy a metrón a mozgólépcső széléhez. Ennek egy nagyon jó egyensúlyérzéket köszönhetek.
VLM: Milyen meglepetéssel készültök a dedikálásra?
SZV: A Madách Színház hivatalos fotósa igazi fotófal mellett a szereplőkkel közös képet készít a vállalkozó szellemű nézőkről, de emellett a CD-kben színházjegyeket rejtettek el (ez a december 9. és 24. között vásárolt albumokra vonatkozik- a szerk.).
VLM: Jobban várod a mai előadást, mint a többit, izgulsz emiatt?
SZV: Ezt a szót nálam módjával lehet használni, nem vagyok izgulós típus, hanem inkább várakozó, vágyakozó és álmodozó. Az persze foglalkoztat, hogy talán több olyan néző jön el, aki másodjára, harmadjára látja az előadást, és érdekel, hogy fog tetszeni nekik. Másrészről mi ezt az előadást nagyon várjuk, még az átlagosnál is jobban élvezzük a játszását, alig várjuk, hogy ez következzen a műsorban.

Hát mára ennyi lenne. Majd ha lesz még vmi, akkor jelentkezem. Addig is legyetek jók! További jó hétvégét!

PUSZI: Szandy